FONTOS: amit most írok, az _nem_ a Magyar Gergely által levezényelt játékunkra vonatkozik, hanem szigorúan a papír alapú kalandmodulra, amit tegnap volt szerencsém olvasgatni.
A játékunkról (és a szétválasztás indokáról) ld. másik topik.
Kezdjük, ami tetszett, és leszögezném, hogy nagy része tetszett.
- Igencsak bejött, hogy a kaland nem akart "feltalálni" dolgokat. Nem az istencsászár frissen kitalált kyr nyakékét kellett megszerezni, hanem azokat a háború előtti infókat a követektől és a helyi tárgyalóktól, akik anno, a ZH előestéjén kb. így átbeszélgethették.
- Tetszett, hogy az arénaharc csatáján kívül szinte nem volt "kötelező" ölés. Karaktergenerálás alatt némiképp féltem, hogy addig szocializáljuk a karaktereinket, míg pacifistaként (értsd: csicska értékek :D ) belefutunk egy scriptelt miniboss-ba, aki a kezünkbe teszi a hátsónkat. Ez lehetőséget ad harcértékileg csíra csapatoknak is a kibontakozásra.
- Tetszettek a próbálkozások a kyr, toroni, shuluri hangulat átadására.
Szóval sok minden, majdnem minden.
Amit egy picit másképp látok:
- Talán szerencsésebb lett volna a kaland helyszínét Alsómesszitoronba, Sehonnavárosba kihelyezni, és akkor az a kérdés, hogy a három család prominens képviselői miért mozdultak ki a fővárosból vidékre. Ez lehet, hogy nem passzolna a császári etiketthez vagy ceremóniamesteri előírásokhoz, de legalább nem nyomasztaná se a mesélőt, se a játékost "Shulur" tudatának a réme... ami szvsz benne van az Ynev Top5 durva hely-ben.
Ha bedobom az "igazi" Shulurt, akkor a játékosoknál csak a halál pontos időpontja a kérdés. Ha eléggé felvizezem, hogy szoftos és bakibarát legyen, akkor az nem Shulur, hanem famorok lakta nyaralótelep. De még ha egyensúlyt találok is: ha egy csapat nem hoz kyrvérűt, nem nagyon vesz részt a termékenységi szertartáson. Ha egy csapat nem hoz famort, nem jut be a házakhoz. Ha hoz famort, akkor bejut, de csak ő. Óhatatlanul sok helyzet, szerep hárul rá, míg mondjuk a sedular álcás karakter malmozik (mondom, elméletben. Nálunk a mesélő talált nekik elfoglaltságot :D )
Ha viszont mindenki famor, akkor ciki, hogy 4-5 felnőtt nemes miért él a kikötőben egy fakunyhóban.
- A másik, ami szintén talán elgondolkodtató, az a scriptelt lelepleződés. Pl. egy kyrvérű, jó háttérrel, jó játékkal,kidolgozott skillcsomaggal nem bukjon le csak azért, mert a kérdéses NPC család top hírszerző... akik csak arról nem tudnak, ami a két szomszéd házban zajlik.
- A három házból kettőbe, ha jól olvastam, szinte csak csábítással lehetett volna bejutni. Ez esetleg feladat olyan csapatnak, akik nem szeretik az ilyen jeleneteke -sq
Dátum: 2013.06.24